Hírek, események

Hal és Borünnep
2024-05-17

Május 17-től négy napon keresztül a XXII. Balatoni Hal- és Borünnep várja szeretettel a Tagore sétányon az érdeklődőket, ahol a borvidék borászatai települnek ki.

A fesztiválon ott lesz boraival a tavalyi év füredi bortermelője, a város borát is adó Kálmán József, az Arias Szőlőbirtok vezetője. Őt választották meg néhány napja a hegyközségi borversenyen az Év Szőlőtermelőjének, és miatta készül egyébként az új hordófenék is, mivel a hagyományok szerint, akit egymás után háromszor választanak meg az év bortermelőjévé Balatonfüreden, az megtarthatja magának a jelképes jutalmul kapott hordófeneket.

Kitelepül a sétányra még a Balogh-, a Figula-, a Gyukli-, a Koczor-, a Koronczai-, a Lázár pincészet, a Szabó és Fia-, a Zelna-, illetve a Lídia borászat. A Füredi Halas, a Spicc Bisztro és a Garabonciás Csemege pedig finom falatokkal várja a vendégeket.

A gyerekek sem fognak unatkozni, amíg a szülők bort kóstolnak, addig több program közül választhatnak maguknak elfoglaltságot. Lesz táncház, mesekocsi színház, játszópark és játéktár, sőt külön nekik horgászversenyt is szerveznek.

A fesztivál május 17-én, pénteken délben kezdődik, aztán minden nap 10-24 óra között lesz látogatható.

Minden nap borbemutatók, borvásár, balatoni halak kóstolója várja az érdeklődőket.

Programok

Május 17., péntek
Tagore sétány nagyszínpad

17.30 Térzene – Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara
18.00 Ünnepélyes megnyitó
Ünnepi áldást mond: dr. Korzenszky Richárd OSB, a Tihanyi Bencés Apátság emeritus perjele
19.00 Bartók Béla Férfikar Esszencia – Jó bor kell a magyarnak
Népi bordalok, operarészletek, musicalek.
21.00 Happy Dixieland Band
A Happy Dixieland Band műsorán a népszerű dixieland mellett, charleston és boogie-woogie dallamok szerepelnek, de helyet kap a nosztalgia is, a magyar és idegen nyelvű örökzöld dallamokkal, régi filmslágerekkel, operettfeldolgozásokkal.

Május 18., szombat
Tagore sétány nagyszínpad melletti terület

10.00-18.00 Virgonckodó Játszópark
11.00 Palinta Társulat – interaktív családi és gyermekkoncert (Tagore sétány nagyszínpad)
16.00 Katáng zenekar – interaktív gyermekkoncert
18.30 Táncház a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosaival és zenekarával
Művészeti vezető: Zsuráfszky Zoltán
20.30 Stereo Swing, a nagy Gatsby-party

Május 19., vasárnap
Tagore sétány nagyszínpad melletti terület

10.00-18.00 Virgonckodó Játszópark
15.00 Mesekocsi színház – BumBum Együttes – vidám interaktív gyermekkoncert (Tagore sétány nagyszínpad)
18.00 Füred Dixieland Band koncert
20.30 Bla bla bla zenekar

Május 20., hétfő
Tagore sétány nagyszínpad melletti terület

10.00-13.00 Virgonckodó Játszópark
10.30 Tamás Éva Játéktára – ÉBREDEZÉS interaktív gyermekkoncert (Tagore sétány nagyszínpad)

Kitelepülő borászatok:

  •  Arias Borászat
  •  Balogh Pincészet
  •  Figula Pincészet
  •  Gyukli Pince
  •  Koczor Pincészet
  •  Koronczai Pincészet
  •  Lázár Pince
  •  Lídia Borház
  •  Szabó és Fia Borpince
  •  Zelna Borászat

Kitelepülő éttermek: Füredi Halas, Garabonciás sajtok, Spicc Bistro